Még jó, hogy csak egy van belőlem!
Ha lenne belőlem még egy, és a sors összehozna vele(m), katasztrofális következményei lennének. Hogy ki vagyok?

Egy ember, aki semmit nem vesz komolyan. Egy ember, aki próbálja meglátni a dolgok jó oldalát, legyen az akármennyire bonyolult, vagy nehéz. De ez persze néha nekem sem könnyű. Sőt!
Egy éve fejeztem be az iskolát. Hogy mit tanultam, miként végeztem? Nem menjünk bele… ezelőtt 7 évvel, amikor elkezdtem, azt mondták, hiányszakma, nincs elég ember, biztosan lesz munkahelyed. Na persze. Akkor miért dolgozom már több mint egy éve felszolgálóként (pultos) egy kis vendéglőben, ahol minimálbérért napi 16 – 17 órát robotolok?

Egy önéletrajz ide, egy önéletrajz oda. Van gyakorlata? Nincs. Van tárgyalóképes német/angol nyelvtudása? Nincs.

Na de kérdem én, hogy az anyámba legyen az embernek szakmai tapasztalata/gyakorlata, ha lehetőséget sem adnak annak megszerzésére?

Tárgyalóképes németnyelv tudás? Persze, az én hibám. Ha lenne bennem elég kitartás, tanulni akarás, lehet, hogy képes lennék rá. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy bele kellene kezdenem valami újba, amit még sosem csináltam. Egy új hobbi, esetleg tanfolyam. De tarthatom magam akármilyen vakmerőnek, hajtson akármilyen kalandvágy, vagy új dolgok iránti lelkesedés, be kell, hogy valljam magamnak: félek. Félek attól, hogy kudarcot vallok, hogy nem sikerül, hogy kevés vagyok. Pedig szívből szeretném. De mi van, ha rosszul döntök? Ha később már nem akarom azt csinálni amit, vagy ha csak simán elmegy a kedvem, elmúlik a kezdeti lelkesedés? Kétségek közt vergődöm, az idő pedig csak telik.